Lehet-e? Kell-e? Mit? És hogyan?
 
 
       A Televíziós Művészek Társasága alapszabályának egyik fontos célkitűzése:                          
  „…hogy a közszolgálati televíziók a meglévő kulturális értékek  közvetítésén túl, önálló, művészi, értékteremtő munkát is végezzenek.”
 
 
                   Ez a célkitűzés nagyon sok televíziós műsortípusra vonatkozik, a művészi értékű dokumentum filmekre éppúgy, mint színházi előadások rögzítésére, vers műsorokra, értékes kvíz-játékokra. Vonatkozik a tévéjátékokra, tévéfilmekre is, arra a műfajra, amely egyik, nemzetközi tekintéllyel rendelkező erőssége volt a magyar televíziózásnak. Ez a műfaj, az elmúlt időszakban csendes elmúlásra ítéltetett.  
                   Lehet-e drámai programokat - tévéfilmeket, tévéjátékokat -, készíteni a televízióban?  Kell-e? Mit ? És hogyan lehet ilyen produkciókat létrehozni a közszolgálati televíziókban?
                  Nem kívánunk ábrándokkal foglalkozni. Megpróbáltuk a lehetőségeket és a teendőket reálisan felmérni.
 
                                                                  Lehet-e? 
                 
                  Ez mindenek előtt pénzkérdés.
                  Egy saját gyártású, több kamerás technikával készülő tv-dráma előállításának átlagára – szerény, de reális számításaink szerint -, 20 millió forint, így tehát, ha 12 ilyen tévéjátékot tervezne a televízió egy évre, ennek átlagos  költségen számított összköltsége 240 millió forint lenne..
                  Egy videó technikával készülő televíziós film átlagára – hasonló számítási mód szerint -,45 millió forint. 12 tévé-film összköltsége, átlagos áron számítva, évi 540 millió forint.                                                               Számításaink szerint, egy színházi közvetítés átlagos ára 3 millió forintból megoldható.. Ha 30 közvetítést terveznénk, ennek átlagos összköltsége: évi 90 millió forint lenne.
                  A fenti átalagárak szerint tehát 12 tévéjáték, 12 tévéfilm és 30 színházi előadás rögzítése évi 870 millió forintot igényelne. Ez az összeg hozzávetőleg 100-120 óra hasznos műsoridőt jelentene egy közszolgálati televízió számra.                             
                                                                                       
     Felsorolt átlagárainkat illetően többen azzal a kifogással éltek, hogy ezek az árak túl alacsonyak. Tisztában vagyunk azzal, a megjelölt átlagárak szűk anyagi lehetőségeket jelentenek és feltételezik, hogy a forgatókönyvek, értékes mivoltuk mellett, ezeken a kereteken belül legyenek megvalósíthatóak. Ezek a keretek tisztes jövedelmet nyújthatnak a produkciókban részvevőknek, de az átlagosnál jóval nagyobb jövedelmet nem. Mindez nem ideális állapot, de ha teret kívánunk teremteni színészek, írók, rendezők számára, akkor a folyamatot így lehet elkezdeni.
 
 
                                                                 Kell-e?
 
                  De kell-e a közszolgálati televízióban önálló művészi tevékenységet folytatni? Lehetséges-e, hogy a Magyar Televízió, egyebek közt, művészeti intézmény is legyen? Nem túlzás ez? Vajon nem elegendő az, ha nehéz anyagi helyzetünkben, csupán a külső forrásokból megvásárolt filmeket sugározzuk és csak a közvetítő szerepére vállalkozunk?
                  Nem. Ez mennyiségi és minőségi kérdés.
                  A valóban értékes magyar és nemzetközi gyártású filmek vásárlási lehetőségei behatároltak. Az tervezett, saját gyártású produkcióink kiegészítenék a vásárolt filmek mennyiségét.
                  Minőségi kérdés is. Vajon össze lehet-e mérni a „Fekete város”, „Az özvegy és leánya”, vagy az „Abigél”  hatását és erejét egy Délamerikából vásárolt sorozattal? A klasszikus és kortársi magyar irodalom művészi feldolgozása hatalmas lehetősége, de kötelezettsége is a magyar, közszolgálati televíziónak. Az EU-hoz való csatlakozásunk óta visszatérő és csak helyeselhető téma a tagországok nemzeti identitásának a fontossága. Nem vétek-e az, ha a legnagyobb tömeg-kommunikációs eszközben háttérbe szorítjuk a nemzeti kultúrának a dramatikus,  irodalmi-művészi értékű hatóerejét?
                  A kormány – méltánylandó módon -, jelentős összegekkel támogatja a magyar színházak és a mozifilm készítők művészi tevékenységét. Ezt feltétlenül helyesnek tartjuk, de vajon indokolt-e az, ha a kulturális értékek, az ízlés, a helyes magatartásformák terjesztése, az előbbiekkel csaknem összehasonlíthatatlanul nagyobb nézettséggel rendelkező közszolgálati televíziókban a háttérbe szorul? Nálunk egy „bukás”   – a nagyon ritka 1 százalékos nézettség – is körülbelül 80 ezer nézőt jelent. Ez hány színházi előadás, vagy mozifilm-vetítés?
 
 
                                                                       Mit ?                                     
 
                             Az eléggé elterjedt elitista szemlélet szerint a műveletleneknek - jó esetben – alacsony színvonalú közhelyet, a művelteknek pedig megfejtendő parciális problémákat, netán lilaságot kell nyújtani. Ez egy népszínházi szemléletre hívatott televízióban rossz szemlélet, ami kárt okoz, és érdektelenségre vezet.
                              Közérdekűség nélkül nincs művészet. Ez a művészetben -  elsősorban -, nem a politikai közérdekűséget jelenti, hanem a társadalmi élet mindenféle vonatkozásában jelentkező égető kérdések, jó-rossz magatartásformák, jellemző élethelyzetek, a társadalom életvitelének a színrevitelét, melyben a közönség magára ismer - sőt, a drámai művek katartikus hatása révén, érzelmeiben és gondolataiban tovább is jut. Megjegyezzük, hogy nemcsak a kortársi tematika számíthat közérdekűségre, hiszen a közönség még a történelmi drámákat is a jelen életére vonatkoztatva éli át.
                             Nincs művészet önkifejezés nélkül. Ez így igaz, de a kérdés az, hogy a művészt, aki ki akarja fejezni önmagát, olyan kérdések égetik-e, mint az emberek jelentős részét és ilyen kérdésekben merészel-e ítélni, állást foglalni. Különben érdektelen.
                             A közérdekűségre való rátalálás előfeltétel, de önmagában még nem jelenti a minőséget. Ahhoz tehetség kell, ami, Csehovval szólva, koncentráló képesség, fantázia és bátorság. És konstruktív filozófia.
                             Nagyon fontos, hogy a televízió dramatikus programja változatos műfajokban jelenjen meg - a komédiától a tragédiáig.  Ez ügyes arányok kérdése. Óvakodni kell az egyoldalúságtól, netán a műfaj elkomorításától. 
     
 
                                                                 Hogyan?                                                 
 
                             Két kérdést kell végig gondolnunk. Az élő irodalommal való kapcsolat, és a szervezeti felállás kérdését.
 
                             Az írott anyagnak döntő szerepe van. A jó forgatókönyvet el lehet rontani, de a gyengéből a legnagyobb erőfeszítések árán is csak közepes mű születik. A klasszikusok megjelenítése mellett, újra fel kell építeni a kortársi írókkal való kapcsolatrendszert. Ez nagyon fontos, mert a televíziónak a kortársai irodalommal való kapcsolata nagyon elhanyagolt, szinte elveszett. A kortársi irodalom ma anyagi és erkölcsi szempontból egyaránt méltánytalan helyzetben van. Egy televíziós drámai műhely - más intézmények mellett -, fontos irodalomszervező fórum lehetne, s e mellett anyagi lehetőséget is nyújthatna a szerzőknek, ami szintén nem mellékes. Különösen igaz ez a fiatal drámaírók esetében, akiknek jó sora legfeljebb a színházak stúdió-műhelyeiben kap bemutatási lehetőséget.
 
                   A televíziós játékok, tévéfilmek készítését, a színházi közvetítések rendjét meg kell tervezni, és gyártásukat meg kell szervezni. Forgatókönyvekre van szükség, színházakkal kötött megállapodásokra, a határokat megszabó anyagi lehetőségek ismeretére és a gyártási munkák művészi és gazdasági ellenőrzésére. Mindehhez, működő szervezetre van szükség.                            
                               A legegyszerűbb és egyben a klasszikus megoldás, felelős dramaturgiák és színházi szerkesztőségek működtetése. A célok ( tervek ) megfogalmazása, az anyagi lehetőségek meghatározása (éves gyártási költségkeret).        
                   A jelenlegi rendelkezések szerint ez nem így működik. A televíziós filmek, tévéjátékok előállításához szükséges pénzösszeg döntő része felett az MMK (Magyar Mozgókép Alapítvány) és az ORTT rendelkezik. A produkciókkal pályázni kell és ezeknél az intézményeknél hozzák meg a döntést a fölött, hogy mely pályázatokat támogatnak s melyeket nem. A pályázatokhoz azonban a televíziók szándéknyilatkozata is szükséges, hogy mely pályázat adható be, azt egy televíziós előzsűrinek is el kell döntenie. Ezért, ez a szabályozás sem mond ellent annak, hogy a közszolgálati televízióknál szükség lenne egy
              - megrendelő,
             - tervező, .
            - és a gyártást ellenőrző szervezetre.
     
 
                                          - - - - - - - - - - - - - - - - - -
 
                             Külön szeretnénk megemlíteni a színházi közvetítések kérdését.
                             A színházi közvetítések nem tévé-játékok, hanem helyszíni közvetítések, akkor is, ha rögzítésről kerülnek sugárzásra, de a dramatikus produkciók világába tartoznak. Ahogyan a bevezetőben leírtuk, a dramatikus művek készítésére szánt keretösszeg viszonylag nem túl nagy részét színházi előadások rögzítésére és közvetítésére kellene fordítani. Ezt nagyon sok dolog indokolja. Két-három órás televíziós drámai programok, melyek viszonylag olcsó áron  adnak élményt a közönségnek. A színházakat - főleg a vidéki színházakat - ambicionálná a televíziós felvétel lehetősége. Sokszínű kulturális program jelenne meg a nézők előtt, és nem utolsó sorban olyan színházi és színészi értékeket őriznénk meg ebben a pillanathoz kötött műfajban, melyre máshol nincs is lehetőség.
                             Biztosak vagyunk benne, hogy a színházi közvetítések minél szélesebb körű rendszerének megteremtésében - érdekeltségük miatt -,  nagy segítségünkre lennének a színházak is..
         
                                              A Televíziós Művészek Társaságának Választmánya.