1092. Budapest. Ráday-u 31/K. Filmesház   telefon: 299-30-27; fax. 299-30-28; email:e.ica@filmjus.hu  
     
 
MEGHÍVÓ FILMBEMUTATÓRA
 

Radó Gyula filmrendező és Bubryák István producer-szerkesztő valamennyi munkatársa nevében örömmel invitálja Önt és tisztelt partnerét október 12.-én délelőtt 10 órára a Budapest, IX. Ráday u. 31/k szám alatti FILMESHÁZ vetítőtermébe, ahol bemutatják

"A KASZTNER-VONAT"
című dokumentumfilmjüket.

A film hossza 3x60 perc, az egyes részek között szünettel, némi kávéval, aprósüteménnyel.
A vetítés befejezésének várható ideje 13 óra 30 perc, s ha van erejük még kérdezni, az alkotók szívesen állnak rendelkezésre.

Érdeklődésük felkeltésére néhány mondat a film elé:
1944 júniusának végén, több mint 1600 utassal egy vonat indult Magyarországból Svájcba. Ezt nevezték később Kasztner-vonatnak. Utasai, -magyar és lengyel zsidók- egy alku tárgyai, amely formálisan a náci csapatok német vezetése, de személy szerint Eichmann, valamint a Budapesti Mentőbizottság, de személyesen annak alelnöke, Kasztner Rezső között jött létre. A vonat és az utasok történetén keresztül a mentési akció történelmi és emberi hátterét mutatja be a film. Kasztner tevékenysége mind a mai napig nagy vitát kavar túlélők és történészek körében egyaránt. A mentési akció végül sikerült, ám 1953-56-ban Izraelben Kasztnert azzal vádolták, -miközben formálisan ő volt a vádló, hogy "eladta a lelkét az ördögnek (Eichmannak)". 1957- ben a nyílt utcán agyonlőtték, így nem érhette meg az Izraeli Legfelsőbb Bíróság számára minden tekintetben kedvező ítéletét. Magyarországon ma is többszáz egykori auschwitzi fogoly, vagy annak túlélő hozzátartozója emlegeti Kasztner nevét túláradó gyűlölettel, hisz ő, vagy hozzátartozója nem fért fel a vonatra és legtöbbjük nyomorultul elpusztult, és sokan emlegetik megmentőjükként, hisz ők a svájci vonatra felszállhattak.

Ki volt Kasztner Rezső? Egy második Schindler? Egy újabb Perlasca? Egy magyar Wallenberg? Vagy egy gátlástalan nyerészkedő, aki emberi életekkel üzletelt? Miért pont azok az emberek kerültek a vonatra és nem mások? Miért nem figyelmeztette a zsidókat, hogy Auschwitzban megsemmisítő táborokba viszik a többieket? Minek köszönhették, hogy ők kapták meg a bevándorlási engedélyeket? Milyen elvek alapján szervezték a zsidómentést, és kik? Kasztner Rezsőt mi motiválta? Mindaz, amit tett, tisztán emberbaráti zsidómentés volt csupán (tette a kötelességét), vagy mint meggyőződéses cionista már 1944-ben felismerte, hogy a leendő zsidó államnak fiatal, erős túlélőkre lesz szüksége és szellemi elitre, akiket feltétlenül meg kell menteni? Vajon kódolva volt-e Kasztner megszállottságában a tragikus végkifejlet? Vagy, csak a maga medrében lassan csordogált a történelem?

Nem ígérünk könnyű szórakozást. Szeretnénk a vetítésen vendégeink közt tudni, szeretnénk megismerni a véleményét!


Radó Gyula aaaaaaaaaaaaaaaaaaBubryák István