Tájékoztatjuk Társaságunk minden tagját, hogy megújult honlapunkon helyet adunk minden egyéni véleménynek, cikknek és javaslatnak, függetlenül a Társaság Választmányának, vagy Közgyűlésének határozatokban foglalt állásfoglalásaitól. Tesszük ezt azért, mert a szabad véleménynyilvánítás tagságunknak is joga és tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy az akár egymásnak ellentmondó vélemények is segítséget nyújtanak célunk elérésében, a színvonalasabb, kulturáltabb televíziózás megteremtésében. Moderálási gyakorlatunk egyetlen szempontot vesz figyelembe:
kerülni kívánjuk a személyeskedő, sértő megnyilvánulásokat.

Tekintettel arra, hogy honlapunk egyelőre nem interaktív, kérjük, a közlésre szánt írásokat Enzsöl Ilona címére küldjétek.
(Filmjus. Enzsöl Ilona. 1092. Budapest, Ráday-u 31/K. Telefon: 1-299- 30-20 /Fax: 1-299-30-28
E-mail cím: e.ica@filmjus.hu)

A Nemzeti Média Kerekasztal keretein belül létrejött Mozgókép Szekció kidolgozta azokat a legfontosabb alapelveket, követeléseket, melyeket a törvényhozók, és az új médiatörvény kidolgozói elé akar terjeszteni. A szekció szándékosan nem ment bele részletekbe, mert úgy gondolja az egy következő munkaperiódus része kell, hogy legyen. Az a véleményük, hogy az általuk leírtakkal "elvben" minden kultúra területén dolgozó szakember és szervezet egyetért, egyetérthet. (Tagságunkat legutóbbi két hírlevelünkben tájékoztattuk a szekció állásfoglalásának tervezetéről és téziseiről. A tervezetet kifogásoló vélemény hírlevelünkhöz nem érkezett.)

A szekció körlevelet küldött a szakmai szervezetekhez azzal a kéréssel, hogy állásfoglalásunk megismerése után írásban fejezzék ki a szakmai egyetértésüket a leírtakkal. Ebben az egyetértési nyilatkozatban meg lehet fogalmazni azokat
a kiegészítéseket is, melyeket a szervezetek feltétlenül fontosnak gondolnak.

A szekció a válaszleveleket kért a szakmai szervezetekről. A leveleket állásfoglalásunk mellékleteként akarják eljuttatni
a törvényelőkészítőkhöz, ezzel is demonstrálva a széleskörű szakmai egyetértést.

Az állásfoglalást az alábbiakban, teljes terjedelmében közöljük.

A Nemzeti Média Kerekasztal Mozgókép Szekciójának állásfoglalása

Magyarország, a magyar kultúra jövője, a nemzeti tradícióink őrzése és gazdagítása nagyban attól függ, hogy képesek leszünk-e átfogó szakmai-, politikai- és nemzeti konszenzust kialakítani a médiaszabályozás kérdésköreiben.

Az állampolgárok tájékozottságát, műveltségét döntően a televíziók műsorfolyama illetve az új tömegkommunikációs eszközök információáradata határozza meg. Ami nincs jelen a televízió műsorokban, az a köztudatban gyakorlatilag nem létezik. Ennek az információtömegnek a minőségét, mennyiségét, belső arányait a médiatörvény kell, hogy meghatározza! Ez a tény óriási felelősséget ró a szakmai szereplőkre és a törvényalkotókra. A tájékozódáshoz való alkotmányos jogba beletartozik, hogy a televíziós műsorstruktúra egésze biztosítsa a közszolgálatot. Erről
a Médiatörvénynek kell gondoskodnia, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a piaci szereplőktől nem várható el, hogy
a műsorstruktúra egészéért vállaljanak felelősséget. Nem csak politikai, gazdasági információkról van szó, hanem
az ismeretek sokkal szélesebb köréről. A közszolgálat feladata az irodalom, a történelem, a reáltudományok, a magyar irodalom értékeit feldolgozó fikciós alkotások, a hazai gyártású dokumentum- és ismeretterjesztő filmek, tudományos, társadalmi, kulturális és művészeti témáival foglalkozó alkotások bemutatása.

Az új Médiatörvénynek illetve szabályozásnak garantálnia kell:

Az értékes közszolgálati tartalmak, a megsokszorozódó lehetőségek (digitális sugárzás, internet) világában létrejöhessenek és elérhetők legyenek!

A közszolgálati tartalmakat sugárzó televíziók, tartalomszolgáltatók normatív támogatásban részesüljenek, hogy a napi politikától a biztos finanszírozás miatt is függetlenedhessenek.

Magyarország beilleszkedését az európai kultúrába meghatározza, hogy polgárai hozzájutnak-e értékes európai tartalmakhoz, ellensúlyozva a nem európai kommersz tartalomdömpinget. Támogatjuk a kvótarendszer fenntartását, megerősítését, mely pozitívan diszkriminálja az európai és a magyar kreatív tartalmakat. Fontos, hogy ez a magyar tartalmak előállítására fordítható finanszírozásban is megmutatkozzék, akár a kereskedelmi televíziók bevételének bizonyos százalékú visszaosztásával is.

Messzemenően támogatjuk, hogy a közszolgálati tartalmakat sugárzó tartalomszolgáltatók (televíziók) reklámmentesek legyenek. /MTV, Duna Televízió, Magyar Rádió, stb./ Javasoljuk azonban a közszolgálati tartalmak szponzorálhatóságát!

Fontosnak tartjuk, hogy a közszolgálati tartalmakra fordítható pénzek jól különüljenek el a szervezetek, apparátusok fenntartására fordítható pénzektől. A pénzt az állam ossza le olyan szakmai szervezetekhez, alapítványokhoz, melyekben
a kuratóriumok átláthatóan és nyilvánosan döntenek felhasználásukról.

Fontosnak tartjuk, hogy a közszolgálati tartalmakat sugárzó köztévék műhelyei, szakszerkesztőségei megmaradjanak, újraépüljenek, mert náluk van a sugárzási felelősség. A szerkesztőségek feladata az állami pénzeszközökkel gazdálkodó "alapokkal" a szakszerű, hosszú távú megállapodások megkötése.

Fontos, hogy az újonnan létrejövő médiahatóságokban a szakmai szervezetek delegáltjai is helyet kapjanak. A szakmai testület - a társadalommal lefolytatott diskurzust követően - a tartalomszolgáltató képviselőivel közösen, évenként köteles legyen megfogalmazni az adott időszak legfontosabb közszolgálati feladatait.

Fokozottan figyelni kell az új helyzetben a szerzői jogokra, különös tekintettel a digitális átállás és az internet új kihívásaira.

Az archívumok állományának felhasználhatóságát (digitalizálás, szerzői jog, jogdíj fedezet) segítse az új szabályozás, hogy a mozgóképkultúra értékei a nézőkhöz folyamatosan eljussanak.

Az elkövetkező évtized gyors és radikális változásai szükségessé teszik egy média-ombudsman funkció létrehozását, akinek módja lenne folyamatosan észrevételezni, ha a nézői érdekek sérülnek az átalakulási folyamatban.

Javasoljuk, hogy a kereskedelmi televízióknak a Híradókon kívül ne legyen közszolgálati kötelezettségük. A kereskedelmi televíziók reklámbevételeik (bevételeik) bizonyos százalékát kötelesek legyenek befizetni egy "közszolgálati alapba"!

A magyar mozgóképtörvény gondoskodik a magyar filmek állami támogatásáról, de nem szabályozza az elkészült alkotások televíziós sugárzását. A műhelyek "spontán" szerveződéssel, vállalt értékek és célok mentén, a televíziókon (tartalomszolgáltatókon) kívül szerveződnek és zömében alapítványi pénzek megszerzésén keresztül az adófizetők pénzéből működnek! Jó esetben szoros kapcsolatban vannak a társadalmi mozgásokkal! Ez az irány megfordíthatatlan tendenciának tűnik. Az európai gyakorlat szerint a filmek létrehozásában a televíziós csatornák is tevékenyen részt vesznek, erre a célra forrásokkal rendelkeznek és a nemzeti filmtermés a műsorkínálatban megjelenik. Nálunk
ez az egészséges együttműködés a filmes és a televíziós szakma között nem alakult ki, a televíziók csak minimális mértékben vesznek részt a filmek megvalósításában és terjesztésében. Ebben a vonatkozásban fontos feladata van
a Médiatörvénynek, hogy kötelezze, az európai gyakorlatnak megfelelően, a televíziós csatornákat az együttműködésre.

A magyar tartalomszolgáltatók törvénytől szigorúan szabályozottan, minél több eredeti magyar alkotást sugározzanak
és ösztönözzék az alkotókat minden lehetséges módon ilyenek létrehozására.

A közpénzből működő alapítványok legyenek kötelesek hosszú távú szerződéseket kötni - a kölcsönös együttműködés jegyében - a kreatív tartalmakat sugárzó közszolgálati televíziókkal és alapítványok által finanszírozott alkotások bemutatásra kerüljenek a köztelevíziókban. Egy átfogó együttműködési megállapodásra van szükség az MMK-val,
az NKA-val és más kulturális alapítványokkal a közpénzek felhasználásának optimalizálására. (közös pályázatok, illetve európai programtervek kidolgozása)

A digitális sugárzás, az új tartalomközvetítő technikák (a sokféle úton való tartalomelérés lehetősége) után olyan helyzet áll, állhat elő, hogy sokféle úton könnyen, de kevés értékes tartalom lesz elérhető. Szükséges ezért a közszolgálati tartalmak pozitív diszkriminációja!

Alapkérdés: az alkotásokat a magyar társadalom minél nagyobb számú kreatív alkotója készítse, s reprezentálódjon, megjelenni tudjon számtalan gondolkodásmód és elképzelés!

A technológia lehetőségei által "demokratizálódó" audiovizuális kommunikáció lehetősége egyre szélesebb körben teremti meg a kreatív, értékes tartalmak létrejöttét. Ezen tartalmak közül a közérdeklődésre számot tartóak beemelése
a médiatérbe (közmédiába) társadalmi érdek! (Új "kisműhelyek" kreatív tartalmainak megjelenése!)

Budapest, 2010. március 29.

Surányi András
a Nemzeti Média Kerekasztal Ügyvivője

Babiczky László
a Nemzeti Média Kerekasztal Mozgókép Szekció Vezetője

Cikkek, írások
Polgár András: Arcok a közelmúltból
- irodalmi riport -

Lendvai

Kis hazánk nem is lenne Magyarország, ha e honban nem szabálytalanságok sokaságán keresztül menne valami végbe. Soha nem lehet tudni, miből mi lesz, mivé fejlődik a jó gondolat. Minden megvalósuló ötlet, terv és elképzelés az adott ember képességén, állhatatosságán, lelki beállítottságán fut keresztül, és a végeredmény sikere vagy sikertelensége előre nem látható átalakulásokon megy végbe. Értendő ez a korábban már vázolt Hankiss Elemér-féle elképzelésekre is.
A tv-elnök ugyanis korában azzal állt elő, létesüljenek produceri irodák, azt arra alkalmas személyek vezessék, és így készüljenek olyan kiváló tévéműsorok, melyeket ez a polip karjai-szerűen szétágazó rendszer, a producerek sokasága készít el.

Korábban már jeleztem, hogy véleményem szerint ennek a tervnek óriási hibája az volt, hogy a megalakuló produceri irodák 90-95 százaléka a Magyar Televízió keretén belül alakult meg, állami pénzből, kicentizett, állami költségvetésből.

A mai napig nincs pontosan szabályozva a Médiatörvényben a producerek feladatköre, jogi állása, tevékenységi lehetősége, anyagi helyzete, elszámoltatása. Az eltelt időben, e szabályozatlanság következményeképp, állandó viták,
örök-haragok, perek keletkeznek. Meggyőződésünk, hogy Hankiss jobbító szándékkal, a haladást, a jobb és több tévéműsort készítők érdekében valósította meg tervét. Az új produceri irodák - elvileg - kikerültek az állami elosztó rendszerből, míg azelőtt egy elfogadott műsor gyártási költségét "felülről" biztosították, innentől kezdve azonban belépett
az ügybe az úgynevezett. "emberi tényező". Sokan óvtak Hankiss tervétől, sokan jelezték, nem lesz jó az új rendszer - mégis bevezették.

Ugyanis lett egy kis bibi, a pénz. Sokak életének megrontója, üdvözítője, öröme és bánata, a pénzt lehet adni és kapni, lehet belőle leadni és kikényszeríteni, vesztegetni általa és boldog vesztegetettnek lenni...

Természetesen, nálunk boldogabb országokban, mint annyi más, a producerek jogállása is körülírt, ezért az úgynevezett. "szélhámos producereken" kívül, a magán producerek boldogulnak.

Könnyen elképzelhető, hogy a magán producerek világszerte azért lehettek sikeresek, (már aki sikeres lett...), mert magán- vagy befektetői pénzből gazdálkodtak, saját kockázatra vásároltak forgatókönyvet, szerződtettek rendezőt, forgattak filmet.
A tehetségesebbek beleszóltak a forgatásba is, vágásba, zenei szerkesztésbe, egyszóval egy kézben futottak össze
a szálak - és a kockázatok is.

(Az amerikai Coen fivérek, Vajna hazánkfia, az olasz Taviani testvérpáros, Guiseppe Tornatore, újabban Robert Redford, filmet csinál Susan Sharadon. Őket kivétel nélkül, sikeresnek mondhatjuk.)

A rendszerváltás utáni időszak egyik első producere Lendvai György volt, akiből valószínűleg a szokatlan új helyzet és
a szükség csinált producert. Hősünk szuper érzékeny ember, író, a lélek ismerője, aki tiszta szándékú és tiszta cselekedetű.

Hamarosan ráébredt, hogy ebben az új produceri rendszerben bizony forog a pénz, "átadni", "kiadni", "leadni" stb. Lásd fent. Szenvedett az új helyzetben, de nem tehetett mást, élni akart, dolgozni, műsorokat írni és gyártani. Biztosan akadtak, akik elmondták neki, "ez nem Neked való, ebbe Te belerokkansz, képtelen leszel talpalni a borítékkal és leadni, de hiába, már működött a Clamatel, forogtak a filmek és készülődtek az új műsorokra. Az ember alapvető tulajdonsága, hogy élni akar
és dolgozni. Lehet, hogy ebbe a nem neki való hajszába roppant bele és végül ezért zuhant magába?

Lépjünk egy kicsit vissza a múltba.

Lendvai író és dramaturg lévén, évekig besimult a Magyar Televízió Drámai Főszerkesztőségébe, Később a tévé-drámák szerkesztőségének főszerkesztője lett. Tévéjátékok sokaságánál bábáskodott, csendes, kulturált rábeszéléssel küzdött
a javítani soha nem akaró írókkal, forgatókönyvük tökéletesítésén. Személyiségét mintha az íróknak találták volna ki, körülötte soha nem volt botrány, senkivel nem veszett össze véglegesen, nem volt haragosa, nem neheztelt rá senki.
Az író az a különleges állatfajta, aki, ha egyszer leadta nehezen kiizzadt forgatókönyvét, végigment számos alig elviselhető megbeszélésen, megpróbálta beépíteni művébe a rendező, dramaturg, olykor magasabb vezető szempontjait, méghozzá úgy, hogy műve alapgondolata ne sérüljön, már pihenni szeretne, élvezni munkája gyümölcsét, zsebre vágni a jól megérdemelt honoráriumot; azután meg élvezkedni a forgatásokon, jópofizni a színésznők körül.

Egy reménykeltő őszi napon (1988 táján) hívattak Lendvai Györgyhöz. A titkárnője fogadott, átadott egy paksamétát.
Hat szinopszis volt benne.

- Ungvári Tamás írta, Lendvai kéri, olvassa el, utána beszéljenek róla.

Zöldfülű, jelentéktelen kezdő forgatókönyv íróként, szinte remegő lábakkal vonultam ki az irodából; Ungvári Tamás igazi nagymogul, számtalan kitűnő könyv, esszékötet, regény szerzője, irodalomtörténet professzor, fordításait szinte egyfolytában játsszák a színházak, mindenki ismeri és mindenkit ismer, publicista. Az írók sértődékenyek,
ha megváltoztatom írásait a forgatókönyvben, hazavág, ha úgy hagyom, minek kellek én? Egy rossz mondat,
és leradíroz a pályáról.

Lendvai, szokásos kis mosolyával fogadott.

- Tetszik?

- Igen.

- Írj hat darab, részenként egy órás filmet a Kémeri-szinopszisokból, úgy, ahogy jónak látod. Semmit és senkit ne respektálj. Megvédlek. Ungvári kimegy Amerikába, tanítani, nem fog ledarálni, ideje se lenne rá. Odaadjuk Tamásnak,
ha elkészült. Ha tetszik neki, leforgatható, ha nem tetszik, írja át. Amint az elsővel készen vagy, mutasd meg! Szerbusz, dolgom van.

Végül öt darab film készült el a Kémeriből. Ungvári Tamástól egy rossz szót nem kaptam, úriemberként viselkedett, vállalta a filmet, még akkor is, amikor az ÉS kritikusa (Váncsa István) azt írta, "minek Ungvárinak társszerző, így, maga is meg tudta volna írni?" Ez azért jól esett.

Számtalanszor leadták. A Kémeri-sorozat 2008-ban DVD-n is megjelent a kereskedelmi forgalomban, ügyes és élelmes emberek gyártásában. Arcpirító jogdíjakat fizettek a forgatókönyvekért... Fő a korrektség...

Az idő, melyről ezek a sorok íródnak, még az időszámításunk előtti korszak, amikor 80-100 tévéjáték, tévéfilm készült évente, amikor a forgatókönyv meg-rendelésének igazi súlya volt, amikor még pontosan fizettek, és amikor a főosztály titkárnője még volt szíves kiszólni az író lakására, befáradhat a pénztárba, felnyalni a szerződésében meghatározott összeget. Lehet, hihetetlen, de ebben az időben pontosan annyit fizettek és akkor, amikor az járt. Amikor a leadott forgatókönyvet elfogadták, és a főnök azt aláírta.

Lendvai György nem előzmény nélkül lett dramaturg, íróként nagyszerű alkotásokat produkált, például ő írta 1963-ban
a nagyhírű "Az epeios akció" (R: Zsurzs Éva) című tévéjátékot, amely kora etalonja lett. (A tévé-játék elődjét az "Epeios,
az ács" című tragédiát Ledvai korábban, rádiós szerzőként írta meg, s a hangjátékot kanadai, holland, német rádiócsatornák és a BBC is bemutatták.)

Ne feledjük, ekkoriban volt a tévé hőskora, előtte alig néhány nevezetes tévéjáték született. (Az első, a tévéjátékok "Zeusa", aki kiemelkedett az őskáoszból, Békés József: "Próbáld meg, Daddy" című novellájából készült, (R: Katkics Ilona), azt még élőben forgatták, majd következett az első tévéfilm, igazi filmszalagra, Stefain Zweig: Sakknovella, (R: Mihályfi Imre.)

Lendvai 1967-től volt a televízió alkalmazottja, először egy tévés folyóiratot szerkesztett, (Fáklya), majd mindinkább
a dramaturgia felé vette az irányt.

Híres műveket adaptált tévére, például Lion Feuchtwanger: "A hamis Néró" (1969), Sipos Tamás: "Látástól vakulásig"(1980), Lengyel József: "Visegrádi utca" (1986), Jean Bruller Vercors: "Farkascsapda" (1986).

Elképesztő munkabírással, tévéjátékok, tévéfilmek sokaságánál drama-turgkodott, egy-egy forgatókönyv megmunkálásán hónapokig dolgoztak, és Lendvai szót értett a legnagyobb íróktól a pályakezdőkig mindenkivel, olyanokkal is, akik, bár íróként már sikeresek voltak, tévéjátékkal még nem próbálkoztak. Velük a legnehezebb a dolga a dramaturgnak, hiszen
a sikeres író "már mindent tud, az élet visszaigazolta őt", neki ne adjanak tanácsokat, ne vezessék a kezét írás közben. Példának okáért megemlíthetjük az erdélyi Bálint Tibort, akinek Zokogó majom című remek regénye több kiadást megért,
s most tévéfilmet akarnak csinálni belőle, ráadásul egy fiatal, "fenekén tojáshéj" rendezővel. Lendvai "keze alatt" simán ment végbe a történet, Bálint Tibort leszerelte, meggyőzte. Vita nélkül adta a regényét.

A Zokogó majom I-VI része nagy siker lett a tévében (R: Várkonyi Gábor). A továbbiakban dramaturgja volt Fejes Endre "Vigyori": ( R: Nemere László), Németh László, "Az eklézsia megkövetése," (R: Hajdufy Miklós), Rákosy Gergely, "Vidám elefántkór",( R: Mamcserov Frigyes), "Tigrisugrás" (R: Várkonyi Gábor), Eötvös József, "A falu jegyzője 1-4." ( R: Zsurzs Éva.) műveinek. Tévére írta Kosztolányi Dezső: "Néró, a véres költő) című remekét, három részben, (R: Szőnyi G. Sándor.)

Lendvai munkái egy részének felsorolása ma azért is időszerű, mert bár rengeteg tévécsatorna működik, mégsem lehet igazán jó műsorokat látni. Ha leadnák újra ezeknek a mestermunkáknak egy részét legalább, ismét érdemes lenne esténként a tévé elé ülni, családostól. Hiszen a mai fiatalok nem sokat olvasnak. Ha legalább a képernyőről láthatnák
az író óriások munkáit, a maga korában kiváló, tévére készült alkotásoknak egy részét, már magasabb lehetne az emberek kulturális szintje.

Magam egy érdekesnek induló tévés műsor kapcsán kerültem újra közelebbi munkakapcsolatba Lendvaival. A kilencvenes évek legelején. Pomezansky György ötletéből indult útjára a Krimiben tudós című produkció.

Hat részre terveztük, film- és élő adás kombinációjának szántuk. Előre felvett 60-60 perces krimik, melyeknek a végét nem adjuk le az élő adásban. A jelenlévő nézőknek kell kitalálniuk a megfejtést, és aki a hat adásból a legtöbb, jó megfejtést hozza, nyer egy Mitsubisi Colt típusú autót.

A nézőktől ötleteket, forgatókönyv javaslatokat is vártunk, az adásnapokon kis füzetet jelentettünk meg.

Lendvai György ezt a szerteágazó műsortervet hallatlan nyugalommal és hozzáértéssel kezelte. Meghívtuk Nógrádi Gábort, Bacher Ivánt, Kis Zoltánt, Odze Györgyöt, Munkácsi Miklóst forgatókönyvek írására, felkértük Antal Imrét a műsor vezetésére és a filmek főszerepének eljátszására. Két rendezőnk volt, az élő adások lebonyolítására Márton István, a filmek rendezésére Mihályfy Sándor.

Az ígéretes műsorterv végül sikertelen lett, mintha minden összeesküdött volna ellenünk.

Az első élő adás alatt, míg az előre felvett krimit vetítették, az egyik fegyelmezetlen színész elmondta a megfejtést
a nézőknek! Egy néző meg is jelent az adás vezérlő-helységébenben és bemondta a megfejtést, amit addig hét lakat alatt őriztünk! Alig bírtuk lecsillapítani, különféle ígéretekkel jobb belátásra bírni, ne menjen vissza a nézőtérre, ne beszéljen senkivel, ne induljon a megfejtők között; ellenkezőleg, menjen haza, szórjon hamut a fejére, és mindörökre felejtse el
a mai napot! Bármilyen hihetetlen, Lendvai higgadtan, cseppet sem emelt hangon, minderre rábírta a nézőt, aki el is tűnt
a szemünk elől.

Alig, hogy kihevertük ezt az epizódot, hír jött a Postától, hogy a kutya nem veszi a lapunkat, ami ráadásul a hihetetlenül népszerű Antal Imre portréjával jelent meg, minden adásnapon más színben, friss tartalommal. Meg kellett értenünk,
hogy a tévénézők milliói nem azonosak az újságot vásárló olvasót tömegeivel, miközben a műsor nézett volt, töméntelen levél és telefon futott be, a lap senkinek sem kellett.

Jöttek a szokásos fanyalgó kritikák. Akkoriban még valamennyi napilap közölt írást az adás másnapján, és Lendvai, aki megszokta, hogy művészeti műsorait elismerik, itt-ott díjat nyer, ráébredt, hogy ennek a műsorfajtának más a közege, más a közönsége, és főleg, más a fogadtatása.

Jelentkezett egy neves vállalkozó, aki kilóra akarta megvenni az egész produkciót, mondván, vigyük el a műsort az ő városába, hadd folytassa saját zsebére a produkciót, vegyük ki a Magyar Televízió keretei közül, ellenkező esetben feldobja, hogy egy néző már megfejtette az egészet, és csak mi bírtuk rá különböző fenyegetésekkel az eltűnésre.

Itt bár bizony el-elszakadt a cérna Lendvainál. Szakadt róla a víz, megivott egy üveg bort kompenzálásképp az adás alatt. Valahogy elhajtottuk a vállalkozót.

És végül, a kegyelemdöfést a fődíj, a gyönyörű, ezüstszínű Mitsubisi Colt adta be, amely kezdettől ott parkolt a Kunigunda utcai műteremben. Mi titokban attól rettegtünk, hogy a szponzor végül visszavonja nagylelkű ajánlatát, és a díjkiosztón már nem lesz ott az autó. Nem ez történt. Az Adóhatóság lépett közbe.

A fődíjat egy szép, szőke, fiatal szolnoki tanítónő nyerte, aki természetesen szerette volna az utolsó adás után megkapni
a kocsiját. Azonban kiderült, hogy csak abban az esetben veheti át, ha a kocsi árának 20%-át adóban befizeti. Ma már rekonstruálhatatlan, hogy mekkora volt ez az összeg, tény azonban, hogy a pedagógus a negyedével sem rendelkezett. Jöttek a hírek, nem tud fizetni. A kocsit nem vehette át. (Ma sem tudom, hogy a későbbiekben mi lett a fődíj sorsa, a tévés, és az országos események elsodorták a híreket az autóról...)

A hatodik adás után a színészek szétszéledtek, a mindig derűs Imruska (Antal Imre) vicceket mesélt, a rendezők már
a következő munkáik után loholtak. Csak mi, Lendvai közvetlen munkatársai ültük körül a szürke arcú főnököt, aki megpróbált optimistán vélekedni, de láttuk a szemén, ez a hajó elment...

Erre az időre esett nagyjából a Hankiss-féle produceri irodák megalakításának terve és lehetősége.

Eltérően több, az újtól félő, esetleges producer-jelölttől, Lendvai György összeállva Drabik János gyártásvezetővel, "kiment a házból". Külsős, a tévével szerződéses viszonyban álló produceri irodát alapítottak, 50-50% részesedéssel,. Lendvai
a művészeti feladatokat vállalta, Drabik a gyártás megszervezését, a for-gatások lebonyolítását.

Természetesen ez is állami pénzből működött, de saját tehetségük és belátásuk szerinti felhasználással, terveket adtak be a tévének, forgatókönyv-tervezeteket csatoltak, és erre vagy kaptak pénzt, vagy nem. Nyilván szabad kezet kaptak a pénzek felhasználásánál, megtakaríthattak, spájzolhattak, félretehettek; erről azonban nincs információm.

Új névvel kezdtek, az új név Clamatel lett (Megújulás).

1992-öt írtunk. A Clamatel lett az első önálló produkciós műhely, melyet sokan magyar szavak rövidítésének gondoltak, "Cla"= klasszikus, "ma"= mai, azaz kortárs, "tel"= televíziós műsorok készítőjeként.

A Clamatel Filmstúdió (valahol a Körvasútnál béreltek irodát), hamarosan bekerült a televíziós műsorok ismert műhelyei közé. Lendvai fáradhatatlanul munkálkodott újabb és újabb tévéfilmek, esetleg mozifilmek megvalósításán, a televízió legjobb rendezőivel meglévő élő kapcsolatrendszere biztosította, hogy hívására bárkit szerződtethetett.

A Szórád-ház című tévésorozat, I-IV. rész, írta Marosi Gyula, (R: Mihályfi Imre) volt az utolsó tévés műsor, amely a világ fesztiváljain díjat kapott. A Monte Carló-i díjazás fényesen igazolta elképzeléseiket.

Ebben a stúdióban készült John Steinbeck "Lement a Hold" című regényének filmváltozata, (R: Maár Gyula), a Bestiák,
(R: Makk Károly) és a Tamási Áron regényéből készült Ábel a rengetegben.

Az Ábel-téma sorozattá nemesedett, három rész készült el belőle, majd a három részt összevonva, egy mozifilm változatot hoztak ki belőle. (R: Mihályfy Sándor.)

Kodolányi János Julianus barát-ját Lendvai írta filmre. (R: Koltay Gábor).

Készült itt egy máig emlékezetes "Egy forradalom hétköznapjai" című. DVD-n is kiadott 1848-as emlékműsor
(R: Szőnyi G. Sándor)

Többek között itt készült még a rendkívüli mozi sikert elért "Hamis a baba", Bujtor István rendezésében.

Lendvai pontosan tudta, hogy a magyar közönség miféle alkotások befogadására képes, a színes paletta, melyet a Nézők elé tárt színvonalas, jelentős alkotásokból és populáris, de igényesen elkészített, nagyon is nézhető elemekből állt.

Mindeközben betette és kivette lábát a tévé székházából a politika. Olykor, a pártok megittasulva saját lehetőségeiktől, megpróbáltak kézivezérelni, váltogatták az elnököket, volt akinél mehetett a kézivezérlés, volt akinél, nem.

Az alacsonyabb állásokban is gyakorta változtak az emberek, önjelölt ren-dezőcskék (akik egyébként választott pályájukon sikerteleneknek bizonyultak), és gyártási emberek emelkedtek és süllyedtek, új és újabb pozíciók keletkeztek. Semmi sem volt állandó, csak a változás volt örök. Az új emberek hozták magukkal eddigi pályafutásuk alatt beszerzett sértettségüket, gyűlöletüket, "őt és őt utálom, őt viszont szeretem". Működött az örök emberi tényező, az irigység.

Miért megy neki jól, és miért megy nekem rosszul?

Nem lehetett kétséges, hogy valakinek, valahol, előbb-utóbb szemet fog szúrni a Clamatel Filmstúdió fennmaradása
és sikere. Ez be is következett. Éppen olyan személyek voltak rendelkezési pozícióban, akiknek nem volt a szíve csücskében a Lendvai-Drabik páros.

A teremtés, az alkotás nehéz - a megsemmisítés, könnyű, pofonegyszerű.

Meg kell vonni a Clamateltől a szerződésben aláírt, már-már beforgatott pénzeket, jelesül 16 szerény milliócskát.

Ekkor négy filmet készült forgatni a Filmstúdió, négy előkészített terep-szemlézett filmet. Négy lekötött színész-rendező-stáb állt készenlétben.

Ők, akiknek nem volt a szíve csücskében a Clamatel, nem írták alá, amit alá kellett volna írniuk.
(Ígéretek, tervek, megbeszélések ellenére.)

A Clamatel 4 (négy) nap alatt összeomlott, az emberek mehettek a víz alá.

Lendvai György, ez a kitűnő író-dramaturg, ez a szelíd-szavú, megértő kolléga, ez a segítőkész, intelligens, jó humorú férfi, magába zárkózott. Nem nagyon tartotta a kapcsolatot senkivel.

Társa, Drabik János depresszióba esett. Azt is csak később tudta meg, hogy Lendvai György magányosan, a lakásában halt meg.

Szomorú történet. Alig enyhítheti, hogy szeretettel emlékezünk Rá.