Televíziós Művészek Társaságának hírei 4.

Tájékoztatjuk Társaságunk minden tagját, hogy megújult honlapunkon helyet adunk minden egyéni véleménynek, cikknek és javaslatnak, függetlenül a Társaság Választmányának, vagy Közgyűlésének határozatokban foglalt állásfoglalásaitól. Tesszük ezt azért, mert a szabad véleménynyilvánítás tagságunknak is joga és tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy az akár egymásnak ellentmondó vélemények is segítséget nyújtanak célunk elérésében, a színvonalasabb, kulturáltabb televíziózás megteremtésében. Moderálási gyakorlatunk egyetlen szempontot vesz figyelembe:
kerülni kívánjuk a személyeskedő, sértő megnyilvánulásokat.

Tekintettel arra, hogy honlapunk egyelőre nem interaktív, kérjük, a közlésre szánt írásokat Enzsöl Ilona címére küldjétek.
(Filmjus. Enzsöl Ilona. 1092. Budapest, Ráday-u 31/K. Telefon: 1-299- 30-20 /Fax: 1-299-30-28
E-mail cím: e.ica@filmjus.hu)

Hírek

A Magyar Mozgókép Alapítvány (MMKA) új Kuratóriumának tagja:

Körösi Zoltán (elnök)
dr. Baán László,
dr. Bod Péter Ákos
Bognár Attila,
Durst György
dr. Kovács Árpád

FELHÍVÁS A FILMSZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLET LÉTREHOZÁSÁRA

A Magyar Mozgókép Közalapítvány új Kuratóriuma, az előzetes elnöki programban leírtakkal és a Kuratórium bemutatkozásakor bejelentett szándékával összhangban, a filmszakma önkormányzatiságának továbberősítése
és a hatékony szakmai képviselet létrehozása érdekében megalakítja a Filmszakmai Tanácsadó Testületet.

Az FTT létrehozásának célja: Folyamatos, magas szintű szakmai tanácsadó és konzultációs lehetőség megteremtése
a film-szakma és az MMKA Kuratóriuma között.

A Testület feladata: Szakmai képviselet a filmszakma egészét érintő kérdésekben, információs és kommunikációs csatorna biztosítása a Kuratórium és a filmszakma között. A szakkollégiumi tagok megválasztásának előkészítése, koordinálása, személyi javaslattétel. Részvétel a támogatások új elosztási rendszerének kidolgozásában, és a döntések előké-szítésében.

Szakmai program és ajánlások kidolgozása a filmipart érintő legfontosabb kérdések ismeretében.

Nyilvános viták és konzultációk szervezése a filmszakma szereplőivel.

A Testület jogköre: Az FTT nem döntéshozó testület. Ajánlásokat fogalmaz meg, és szakmai véleményt nyilvánít minden olyan esetben, amikor erre felkérik, vagy ha azt a szakmai érdekek megkívánják.

A Testület tagjai, létszáma, összetétele: A tagokat egyénileg és szakmai képviseletek útján lehet jelölni.

Az FTT tagja lehet minden aktív filmszakmai szereplő.

A Testület tagjait a Kuratórium által felkért háromtagú munkacsoport közreműködésével a Kuratórium jelöli ki.

A Testület összeállításánál kiemelt szempont a szakmai hitelesség és elismertség, az együtt-működési készség,
valamint az általános filmszakmai érdekek képviselete.

Az eredményes működtetés érdekében az FTT létszáma 7-10 főben kerül meghatározásra.

Az FTT tagjai - mivel a Testület nem döntéshozó - a testületben végzett alapfeladatuk teljesítése mellett a szokásos szakmai tevékenységüket folytathatják.

A Testület működése: Az FTT alapfeladatát társadalmi munkában, térítésmentesen végzi.

A Testületet az egyszerű többséggel választott ügyvezető irányítja, akinek feladatait és jogkörét a Testület dolgozza ki,
és fogadja el.

A Testület határozatait egyszerű többséggel hozza. A határozatképességhez a tagok legalább 75 százalékának jelenléte szükséges.

A Testület üléseit legalább negyedévenként a Kuratóriummal közösen tartja.

A Kuratórium felkérésére, valamint saját programjának végrehajtása érdekében a szükséges sűrűséggel ülésezik.

Az ülésekről jegyzőkönyv készül.

A Testület az MMKA Kuratóriumának infrastruktúrájára támaszkodva végzi munkáját.

A Testület működésének kezdete és mandátumának vége: Az FTT az új Kuratórium hivatalos megalakulásával egyidejűleg kezdi meg munkáját.

Mandátuma 2011. május 31-én jár le.

A mandátum lejárta után a Testület új jelölési folyamatot követően, megújult tagösszetételben folytatja munkáját
a Kuratórium megbízása alapján.

Amennyiben a Kuratórium e dátumot megelőzően bármely ok miatt beszüntetné működését, az FTT megbízatása
is megszűnik.

Budapest, 2010. február 20.

Durst György
Hutlassa Tamás
Mispál Attila

A Filmszakmai Tanácsadó Testület tagjainak megválasztására a későbbiekben kerül sor.

A Televíziós Művészek Társasága fontosnak tartja, hogy a testületben a televíziók képviseletet kapjanak.
A Társaság Elnöksége két személyt javasolt erre a tisztségre: Mihályfi Imrét és Szőnyi G. Sándort.

Emlékeztető:

Legutóbbi hírlevelünkben közöltük Babiczky László: Mi a véleményed? című cikkét. Szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy Babiczky Laci nem költői kérdésként adta ezt a címet az írásának, hanem valóban választ vár a médiatörvényre vonatkozó néhány kérdésre. Eddig nem kapott válaszokat.

Kérjük gondoljátok át a felvetett vitakérdéseket és mondjatok véleményt azokról. A cikkben szereplő vitatéziseit újra közöljük. (Babiczky cime: laszlo@babiczky.hu)

Vitatézisek

A köztelevíziók finanszírozása normatív legyen, hogy a napi politikától függetlenül működhessenek.

A köztelevíziók legyenek reklámmentesek. Az országos kereskedelmi adók a koncessziós díjon kívül reklámbevételeik meghatározott százalékát legyenek kötelesek átutalni a köztelevízióknak.

A kereskedelmi televízióknak a híradókon kívül ne legyen közszolgálati kötelezettségük.

A közszolgálati tartalmak szponzorálhatóak legyenek.

A közpénzből működő alapítványok által finanszírozott alkotások - szoros együttműködés nyomán - bemutatásra kerüljenek a köztelevíziókban.

Támogatjuk a kvótarendszer fennmaradását, megerősítését mely pozitívan diszkriminálja az európai és a magyar kreatív tartalmakat. (A televíziós műsorszolgáltató az évi teljes műsoridő több mint hatvan százalékát európai művek, ezen belül az évi műsoridő, több mint ötven százalékát eredetileg magyar nyelven készített művek bemutatására köteles fordítani.)

Fokozott figyelmet kell fordítani a szerzői jogokra, különös tekintettel a digitális átállás új kihívásaira.

Fontos lenne, hogy épüljenek újra a köztelevíziók műhelyei, mert itt a sugárzási felelősség, és ezek a műhelyek, szerkesztőségek szakmai kompetenciája az állami pénzeszközökkel gazdálkodó "alapokkal" a szakszerű, hosszú távú szerződések megkötése.

Az archívumok állományának, felhasználhatóságának (digitalizálás, szerzői jogok tisztázása) támogatásával segítse
az új szabályozás a maradandónak bizonyult értékek nézőhöz való eljutását.

Az elkövetkező évtized gyors és radikális változásai szükségessé tennék egy médiaombudsman funkció létrehozását, akinek módja lenne folyamatosan észrevételezni, ha a nézői érdekek sérülnek az átalakulási folyamatban.

A közszolgálat törvényben megfogalmazott szövegén túl egy periodikusan ülésező szakmai testület,
a tartalomszolgáltató képviselőivel közösen, évenként (kétévenként) köteles megfogalmazni az adott időszak legfontosabb közszolgálati feladatait, a társadalommal lefolytatott diskurzust követően.

Budapest, 2010. január 21.

Babiczky László
Balázs Béla díjas rendező

Cikkek, írások

Felvidéki Judit: Jubileum

Éppen tíz éve kaptam kézhez az MTV akkori elnökétől elbocsájtó szép üzenetemet hétszáz sorstársammal együtt.
És szépen, csendben leszereltünk, mint a levitézlett katonák. Mi is megkaptuk a nekünk járó végkielégítést, huszonöt-harminc-harmincöt évi munka után: egy-két-három millió forintot, ami nemhogy az újrakezdéshez, de a vegetációhoz
is kevésnek bizonyult.

Mi volt az indoklás? Létszámleépítés. Naná! Mi lett volna? A háromnevű fideszes elnök válogatott, ahogy a sepregetés már jó előre be lett ígérve. Milyen alapon? Akadtak "tanácsadói", volt kollégáink személyében, akiknek a bennmaradáshoz
az "árulás" eszköze sem volt drága. A háromnevű meg tisztogatott. Naná, ezért tették oda. Aztán ment, mert a Mór megtette kötelességét.

Miért pont én? Miért pont ő? Tettük fel hétszázan a kérdést magunknak. Tudtuk, tudjuk. Nem is kavart nagy port az ügy, mondhatnám, el lett sikálva. Senki nem vonult ki az utcára, nem tüntetett, kussolt a szakma is. Örült, aki még ideig-óráig bennmaradhatott. "Benn a bárány, kinn a farkas", vagy "kinn a bárány, benn a farkas" módjára megosztódott a Ház,
de az ország megosztottságához képest ez már jelentéktelennek tűnt. Sajnálat, részvét önmagunk és sorstársaink iránt, körülbelül ennyire futotta, s a benn maradottak részéről az "ezt most megúsztuk" érzése, és felénk a szégyenkező lesajnálás. A közszolgálati televízió hétszáz alulfizetett közkatonája hűsége jutalmaként kirúgatott. Megalázva szétszóródott, hogy ki-ki boldoguljon érdeme, összeköttetése, kapcsolatai szerint az addigra már régen telített kereskedelmi tévéknél, vagy a szakmán kívül.

Tíz év hosszú idő. Jubileumra érdemes.

A többség velem ünnepelhet, hogy túlélte. Még itt lébecol, agonizál, éldegél, vagy éppen él, mint Marci hevesen. De azért sokan belehaltak, ha statisztikailag nem is bizonyított. De ki is akarná kimutatni, kinek lenne érdeke? Az eredmény kinek
a javára válna? Kinek lenne érdeme, netán felelőssége? Ki adna rá egy "petákot" is például egy dokumentumfilm erejéig? Melyik televízió vagy kuratórium? Melyik minisztérium? Melyik párt?

Rövid nekrológ, újsághír, bekeretezett gyászjelentés, vagy még az sem. Egyszerűen csak már nincs. Rákérdezel az illetőre, mert véletlen összefutsz valakivel, és akkor tudod meg, hogy már pár éve halott. Kitörölöd a regiszteredből a telefonszámát, az e-mail címét, ha egyáltalán volt neki. Ennyi. Megborzongsz a halál jeges fuvallatától, mely egy pillanatra megérint. Téged is elérhet egy váratlan pillanatban. Megpróbálod felidézni az illető arcát. Mikor is találkoztatok utoljára? Nem emlékszel
a hangjára, az arcára, a szeme színére sem, ha nem voltatok mindennapi kapcsolatban. Emlékszel, hogy dolgoztatok együtt, de arra már nem, hogy miben is. A jótékony felejtés segít, hogy megrázd magad és továbblépj a még élők között,
az élők felé. Ilyen közhelyesek vagyunk. Lelkiismeretünk megnyugtatása végett gyorsan felhívunk néhány régen hallott ismerőst, volt kollégát, küldünk egy-egy e-mailt: Hogy vagy? Akár kapunk rá választ, akár nem - úgy-ahogy - helyreáll bennünk a "rend". Létbizonytalanságunk leizzadt éjszakáinak, aggodalmaskodó, önostorozó, naponta újrakezdő, ma még nekifutó, próbálkozó, keresgélő, pályázgató nappalainknak megszokott rendje, mely a fennmaradás elengedhetetlen záloga.

Tíz év egy ember életében hosszú idő, nagyon hosszú.

Az első tíz év persze a leghosszabb. Nélküle el nem juthatunk a következő tízhez. Mégis ripsz-ropsz eltelik. Ezalatt rakjuk le, vagy rakják le belénk az alapokat, hogy milyen minőségű, érdeklődésű emberek leszünk. A következő tízben ráépíthetünk, na meg rombolhatjuk azt. Ilyen hullámzások közepette vergődünk a kamaszkor felfedező útjain, számtalan siker
és csalódás árán a hőn áhított felnőttkorba, mely újabb hosszú évtizedeket jelent. Hivatást, szakmát, pályát választunk, barátokat szerzünk és veszítünk. Családot alapítunk és rombolunk, gyerekeket nemzünk, nevelünk fel és félre, sikert hajszolunk és kudarcokat élünk meg halálunkig.

Egy évet adnék az életemből, ha"?, vagy? Tíz évet adnék az életemből, ha"? - mondjuk könnyedén, ha ezt vagy azt megúszhatnánk, ha álmainkat megvalósíthatnánk, ha örökre elvesztett családtagunkat, barátunkat feltámaszthatnánk.
Úgy mondjuk, könnyedén, mintha népmesei hősök lennénk, s három kívánságunk is teljesülhetne. Bele sem gondolunk, hogy mégis melyik tízet is adnánk cserébe? Ilyenkor mindig az utolsó egy évre, vagy az utolsó tíz évre gondolunk, pedig
a felajánlásunkban az időzóna nincs behatárolva. Bármelyik egy évünk és bármelyik tíz évünk is lehet az. A mindenhatóra bízzuk, hogy melyik legyen az, vagy mi határozzuk meg? Naná, hogy nem a legboldogabb éveinket ajánljuk fel, igaz?
Inkább a hét szűk esztendő évtizedét. De ebbe soha nem gondolunk bele, mint annyi minden másba sem, csak kimondjuk
a szánkon felelőtlenül, mint annyi minden mást is.

Tíz év hosszú idő.

Belefér egy egész világ! Még ebbe a cudar 1999-2009 között agonizáló tíz évbe is. Felejthető? Naná, hogy nem!
Mert a sorozatos próbatételek évtizedének bizonyult. Magam is megmérettettem, éppen úgy, mint a családi, baráti
és munkakapcsolataim. Megmérettetett a világnézetem, az emberségem, a tisztességem, az életrevalóságom,
az élhetetlenségem, de a tehetségem és a tehetségtelenségem is. Megkérdőjeleződött bennem pró és kontra minden, ahogy egy önmagából kifordult világban megkérdőjeleződhet minden visszafelé is.

A kevésből sok barátot veszítettem el. Részben, mert meghaltak, részben mert se én, se ők már nem vagyunk azok, akik voltunk. Én partvonalra kerültem, ők meg még a pályán mozgolódnak, s helyzetbe kerültek. Helyzetbe, mellyel élnek.
Olykor sajnos vissza. Munkakapcsolataim munka híján felszámolódtak, mert tőlem már nemigen remélhetnek pénzt, paripát, fegyvert. Személyem leértékelődött. A kapcsolat ápolása költséges dolog, komoly befektetés, s ha nem térül meg, akkor anyagi veszteség. Ez nem tudatosan alakul ki. Puszta önvédelmi mechanizmusból az életben maradási ösztön így szelektál. Az iwiwen vagy a facebookon még rákattintunk egymásra. Megnézzük a fényképeinket. Megállapítjuk, hogy egyikünk sem fiatalodik. Mert mit is írhatnánk, mondhatnánk egymásnak? Hol kezdjük, és hol folytathatjuk? Találkozni? Azokkal is alig van időnk, akiket barátainknak tudhatunk. Ha az ember a topon van, szívesen találkozik, vegyül, s él
a "jelenlét isteni hatalmával". De ha nincsen, akkor nem. Akkor bujdokol, mintha szégyellnivalója lenne. Az ő esetében
a "jelenlét" a megaláztatások beláthatatlan sorozatát zúdíthatja rá, mert lerí róla, hogy vesztes. A sikertelen baleknak szaga van, a szakmának meg erre, s még annyi mindenre különösen kifinomult az orra. Az esélytelent leleplezi aurája, sértettségből, csalódásból, önsajnálatból szőtt glóriája, mely minden gesztusát, mondatát, megjegyzését bevilágítja. Rossz ómen az egykor sikeres esélytelen volta. Regiszterből kitörlendő, élőhalottá nyilvánítható!

Rákattintottam a múltkoriban a Halhatatlanok társulata weboldalra az interneten. Nézegettem a képeket. Aztán felbukkant egy színésznő, akivel napi kapcsolatban állok. Valóban tíz éve nem játszik színpadon. Lám, tíz év hosszú idő. Mint színészt, és mint embert halottá nyilvánították.

Tíz év hosszú idő. A felejtéshez és az emlékezéshez is. Hatalmas tér, hatalmas távolság, hatalmas űr, hatalmas tartalom és tartalmatlanság. Tíz év, milliók születése és halála, milliók sikere és bukása. Milliárdnyi kezdődő, folyamatban lévő
és a befejezéséhez közeledő élet. Tíz év hiábavaló talpalás, ácsingózás, pályázgatás még hosszabb idő. Tíz év építés sok. Tíz év építés kevesebb, mint tíz év rombolás. Hosszú, ha a bankhiteledet kell törlesztened. Hosszú, hogy végre orvos lehess, befutott színész, tapasztalt tanár, hogy megírd az első könyvedet, leforgathasd első filmedet. Egy csapat életében - legyen az zenekar vagy focicsapat, civil vagy politikai párt, szakmai szövetség, egylet vagy egyesület - jubileumra érdemes.

A kirúgottak tíz éve is az, mely számadásra ad okot. El kell számolnom vele, nem csak magam miatt, hanem a halottaim miatt is.

Negyvenkilenc évig egy helyen laktam. Ebben a tíz évben háromszor költöztem. Pestről Budára, Budáról Pestre, Budapestről vidékre, s most készülők vidékről egy másik vidéki városba. Csomagoltam, kipakoltam, aztán megint csomagoltam, megint kipakoltam. Aztán itt-ott elhelyeztem a bútoraimat, könyveimet, hiszen az egyre kisebb lakásokba már bele sem fért volna mindenem, így amit csak lehetett, eladogattam, elajándékoztam, mert a tárgyak egyre kevesebbet jelentenek, egyre kevésbé kötődöm hozzájuk. Minek halmozni őket? Nélkülük szabadabbnak érzem magam, mobil lénynek, aki bármikor, bármely pillanatban útra kész, változtatni képes. Anyám az egyetlen, akit viszek magammal, s akiről gondoskodom öt éve, akit ápolok, s akit életben kell tartanom, mert egy csodálatos ember, akinek az életemet, a pályámat, a sikereimet, az életművemet köszönhetem. Vele élem a hétköznapjaimat és boldog vagyok, hogy megosztja velem gondolatait, érzéseit, regénybe kívánkozó múltját, visszaemlékezéseit, melynek negyedik kötetét írja naplói alapján szorgalmasan.

Megtanultam főzni, kevés pénzből gazdálkodni, örülni a pillanatoknak, a hosszú sétáknak, fáknak, virágoknak, a hegyeknek, a tavaknak, hűséges kutyámnak, a kisemberek szeretetének, hétköznapjainak, barátságának, odafigyelésének.

Tanítottam, míg taníthattam, amit jónak gondoltam. Pályáztam, írtam, olykor nyertem is. Forgatókönyvek a polcomon. Megvalósítatlan filmek. Kopogtattam ajtókon, amin be sem eresztettek. Bementem ajtókon, ahonnan kiküldtek, és nem másztam vissza az ablakon. Megaláztak nemegyszer, de az önbecsülésem érdekében visszavonulót fújtam. Nem akartam beledögleni. Tudom, hogy nem éri meg. Nincs az a film, az a siker, ami miatt megérné feldobni a talpam. Tíz év alatt bölcsebbé törik az ember.

A közszolgálati televízió működésében is hosszú idő tíz év. Naponta szembesülhetünk vele, hogy mire ment nélkülünk, profi alkotók és szakemberek nélkül. Amortizálódásának oka, hogy szétpolitizálták, hogy döntésképtelen, vízfejű kuratórium trónol több mint egy évtizede az élén, s a bábelnökök, alelnökök rossz gazdái az intézménynek. Véletlenül sem nyerhet egy hozzáértő pályázó. Ez egyik pártnak sem érdeke, mert még képes lenne egy pártatlan, független közszolgálati televíziót létrehozni, melynek fő profilja a műsorgyártás lenne. Az MTV-t szétlopták, elherdálták. Az archívum az egyetlen értéke,
az elmúlt negyven-ötven évben készített műsorok.

2010 ismét jubileumra adhat okot. Éppen húsz éve szűnt meg a Veszprémi Tévétalálkozó, mely két évtizedig adott helyet
a közszolgálati televízió rangos műsorai megmérettetésére. 1990-ben volt az utolsó. Amikor megszüntették, azt mondtam, vége a magyar televíziós filmnek és drámának. Igazam lett. Mert a tradíciókat őrizni kell. De mert a régi helyére jött egy új művészeti igazgató, ostoba döntése elegendő volt ahhoz, hogy egy tradíciót megszüntessen, s ezzel halálra ítéljen egy műfajt, melyben egykor maga is jeleskedett mint rendező. De a hatalom súlyos amnéziát okoz sokakban. Sajnálom, én nem felejtek. Mennyivel jobb lenne, ha 2010-ben a 40. Veszprémi Tévétalálkozót ünnepelhetnénk, s ha csak feleannyi műszámmal: filmmel, tévéjátékkal, zenés színházzal vonulhatnánk fel, mint régen, a jelenhez képest még azzal is előbbre tartanánk.

Az sem megnyugtató és kellemes érzés, hogy hétszázadmagammal az utcára kerültem, elesve a havi fixtől, míg a kurátorok havi fixért döntésképtelenek. Mi legalább dolgoztunk és csináltunk valamit a fizetésünkért, azért az éhbérért.

Tíz év hosszú idő. Tíz évbe belefér két választás, ha nem három. Tíz év alatt háromszor voksolhatsz jól vagy rosszul.
Nem nagy ügy, csak éppen a bőrünkre megy. Tíz év rossz döntései, tévedései, véges életünk évszámainak módszeres meglopása és megkurtítása. Tíz éve tapasztalom, hogy a politika egyre erőszakosabban nyomul, és már nemcsak a lábát tette be a privát szféránkba, de betolta a pofáját is, és ördögi módon igyekszik manipulálni bennünket egymás ellen, sikert sikerre halmozva. Nap mint nap igyekszik megerőszakolni elménket, szívünket, józan eszünket. Bekebelezi a képernyőt is, melynek függőségébe is maga hajszolja a kultúraéhes, szegényedő középosztályt, s a nincstelen, máról holnapra élő tömeget.

Ami tíz éve történt, az már a múlt része. Tíz éve a politika tisztogatott az MTV-ben. Akkor azt hittem, csak a házból száműztek, a szakmámból nem. Tévedtem. A hazámból is kipenderítettek, amikor a kamerát kiverték a kezemből.
Tíz éve száműzetésben élek itt, ahol folyamatos honvágyat érzek.

Akár az elejéről nézem, akár a végéről, így is, úgy is hosszú volt ez a tíz esztendő. Mégsem mondanék le róla.
Ez is én vagyok. A kudarcaimmal, a csalódásaimmal, fájdalmaimmal, örömeimmel együtt. Hogy bebizonyítsam, milyen megátalkodott balek vagyok, naná, hogy úgy döntöttem: lesz, ami lesz, a következő tízbe is belevágok. Mint afféle élhetetlen túlélő.

Felvidéki Judit

Polgár András
Arcok a közelmúltból
- irodalmi riport -

A Vinkó

A színpad világából és az irodalomból jól ismert személyiség, tévé műsorokkal, s egyidejűleg utazási kézikönyvek kiadásával kezdett, majd felcserélve addigi, sikeres, többnyire fordításokból, dramatizálásokból álló pályafutását, produceri irodát nyitott.

Irodája a Welcome nevet viselte. A Welcome műsorai hamar ismertté váltak, egyre több csatornán jelentek meg.

Korábban, irodalomtörténészként figyelemreméltó művekkel foglalkozott.
(Lengyel Menyhért: Életem könyve, Hiánydramaturgia.)

Megalapította az első színházi menedzser-ügynökséget.

A József Attila, majd a Vidám Színház dramaturgjaként elsősorban francia nyelvterületről származó darabok színrevitelénél bábáskodott. Darabok tucatjait kereste ki, hozta haza, fordította le, többek között Camoletti, Boris Vian, Arrabal, Prévert, Poiret, Feydeau, Ionesco műveit.

Könyvkiadóként (Welcome-Berlitz Kiadó) jegyzett utazási bédekkerei szinte valamennyi könyvesbolt ablakából vonzották
az utazni vágyót, tökéletes mérete - zsebnyi -, ízléses sorozat címlapja és hatalmas tudásanyaggal szerkesztett belső tartalma miatt tömegesen vásárolták.

Riporteri és irodalmi érdeklődése révén számos egyéb kiadványt adott ki, mindenek előtt a saját maga által készített interjú-fűzér, ("Az ember harmadik bőre"), melyben olyan világasztártokkal készített interjút, mint Jean-Paul Belmondo, Annie Girardot, Georges Simenon, Placido Domingo, Friedrich Dürenmatt, Robert Merle.

Mégis váltott a televíziózás felé.

A rendszerváltozás idején már futottak műsorai. Jelentős kapcsolatrendszerrel rendelkezve, a pusztulófélben lévő mtv 1
és 2 csatornáján produkált, személyesen vagy mások által vezetett műsorokat.

Ezek a kulturális, utazási, társasági, sőt orvoslással, betegségekkel foglalkozó, 30-60 perces műsorok voltak.
Ezek érdekesek, látványosak voltak, szépen fotografálva, jól rendezve. (Helló világ!; Megáll az ész!; Nagyvizit; Helló, Magyarország; Exkluzív.) Műsorai új színt jelentettek az elszürkülő, begyávult, az új társadalmi helyzetben saját hangját keresgélő Magyar Televízióban. Új témákat hoztak, új hangvételt jelentettek. Vinkó József képernyős személyiségként is jól szerepelt. Hamar népszerű lett. Intelligenciája hatott a képernyőről, elfogódottság nélkül, lazán, bő szókinccsel, választékosan vezette műsorait, melyek közül az Exkluzív és a Studió mutatkozott legsikeresebbnek. Az Exkluzívban olyan társadalmi eseményeket és hírességeket mutatott be, akikkel az egyszerű néző soha nem találkozhatott, ahová életében nem juthatott el. Ezeken a partikon, üzletemberek, államférfiak, olimpiai bajnokok és bajnoknők, arisztokraták jelentek meg. A műsorvezető természetesen viselkedett, enyhe humorral szemlélte alanyait - szinte összekacsintva a Nézővel.

Az egyik Exkluzív-adás az Operabált mutatta be, annak előkészületeit, a megjelenő hírességeket, a bál eseményeit.
Sajnos, Vinkó, ezzel a máig vitatott - sokak szerint botrányos -, Operabál-adással végképp kilőtte magát a műsorvezetői repertoárból. Állítólag, mint műsorvezető, nem megfelelő állapotban szerepelt.

Ekkor fogott bele a producerkedésbe. Ráadásul nem az addig megszokott, közpénzekből műsorokat gyártó irodák számát növelte, - gondolom - részben saját pénzből, tévés műsorgyártó műhelyt teremtett. Az elegáns belvárosi házban három emeleten is serény munkát irányított, az első emelet a titkárságé volt - pénzügyek, ötletszobák -, a harmadikon tévés utómunkák folytak, komoly berendezéssel, az ötödiken pedig a könyvkiadói, és tévés tanácsterem helyezkedett el.
Értékes emberek vették körül, gyártásvezetők, rendezők, írók, dramaturgok.

Elvitathatatlan, hogy a producer akart valamit! Pénzügyi helyzetét nem ismerem, de világos, hogy nem veszteségre játszott, hiszen ha veszteséget termelt volna, vállalkozása kisvártatva befullad. Az is egyértelmű, hogy nem kifejezetten profitra dolgozott! A könnyen megszerezhető profithoz igénytelenebb műsorok vezethettek volna, ő igyekezett nem ilyeneket készíttetni. A helyzet eléggé felemásnak tűnt, hivatalos, félhivatalos és magán műsorgyártás keveredett. Irodájában a jó szakemberek egy része még tévés alkalmazott volt, de tehetséges fiatalok is előrajzottak, és ismét jelentkeztek azok a régi szakemberek, akik korábban - többnyire politikai okból - nem boldogultak.

Magam, az RTL Klubnak készített "Életveszélyben" c. produkció során kerültem kapcsolatba a producerrel, aki forgatókönyvírónak kért fel, 1997. telén. A műsor az ismert, Amerikában meghonosodott, de az egész világon futó műsor,
a Rescue 911 magyar leágazása volt, melyet a terv szerint, egy év múlva, májustól kezdenének sugározni. A sorozat olyan emberekről szóló, 8-10 perces, játékfilmes elemekkel készített epizódok sora volt, amelyekben a halál torkából szabadult "hősöket" mutattak be, reprodukálva azt a néhány visszahozhatatlan pillanatot, amikor életük valóban egy hajszálon múlt.
A film végén, un. "vörös farokként", a megmenekült személy és hozzátartozói, hálát mondanak a megmentőknek.

Az eredeti, amerikai epizódok megtekintett részei döbbenetes feszültséggel teli hatást váltottak ki; jobbnál jobb történetekre került sor. Emlékezetes, amikor a sportrepülőgép nem képes leszállni, mert nem jön ki a kereke. Többszöri nekifutással, egy alatta száguldó nyitott sportkocsi fölé ereszkedik, a sebességet egyeztetik, (képzelhető, miféle bravúrra van ehhez szükség!), s a kocsiban álló férfiú, kézzel megrántja az éppen ágaskodva elért repülőgép kerekét.

A kerék kijön, a gép felszáll, egyet fordul, és simán leszáll.

Másik epizód kisfiút mutatott, aki olyan száguldó autóban ült, melynek vezetője, rosszullét következtében elhunyt, és a kocsi gazdátlanul száguldott a sztrádán. A gyerek képes volt megállítani a kocsit.

Mutattak egy betörést, melynek során a fiatal nő, késsel a torkán, a földre ejtett, bekapcsolva maradt telefonján folyamatosan tájékoztatja a rendőröket. Van bátorsága mindaddig "csevegni" a majdnem gyilkossal, amíg a rendőrök minden információ birtokába jutnak, megrohamozzák és lefegyverzik a rablót.

A magyar változat abban különbözött az eredetitől, hogy minden adásban a magyarra szinkronizált eredeti epizódok mellé egy hazai készítésű, itthon megtörtént esetet illesztettek. Magyar műsorvezetőt alkalmaztak, magyar összekötő szövegeket írattak.

Erre a munkára kértek fel, Rozgonyi Ádám rendezővel.

Három fiatal riporter indult útnak, hogy bulvár-lapoktól, tűzoltóságtól, rendőrségtől, vámőrségtől összekaparják
a lehetséges interjú-személyek történetét.

Hamarosan sok érdekes riport gyűlt össze. Egy nyolcéves kislány, aki az Isten háta mögött, magára maradva vajúdó anyjával, a Mentőszolgálattal való telefon kapcsolat alapján vezeti le anyja szülését.

Háborús akna a tatabányai Turul-madár lábánál. Ahogyan a tűzszerészek eltávolítják, biztonságos helyen felrobbantják.

Áramütés következtében beállt klinikai halál, az áramütött megmentése. A klinikai halál állapotának ábrázolása.

Egy zsarolás következtében elhatározott bombás gyilkosság megakadályozása, a tettes leleplezése.

Jelezték, hogy még egy stábot is felállítanak, a később bekapcsolódó Munkácsi Miklós - András Ferenc író-rendező párost, így egyidejűleg két csapat gyártja a magyar epizódokat, remélhetően, nagy sikerrel, hosszú ideig.

Vinkó gyönyörű, Belvárosi irodájában találkoztunk először a teljes stábbal, fényes külsőségek, reprezentáció keretében.
Az első évben negyven adásra szólt a szerződés az RTL Klubbal, a műsor gazdája Árpa Attila kreatív igazgató lett rendelve, Ő volt az elfogadó személy.

Tény, hogy akkoriban Gát is egy hétvégi bűnügyi magazinra készült, 112 címen. Tervei szerint összehangolja a rendőrség, a mentők, a tűzoltóság, a katasztrófa elhárítás a tűzszerészek aktuális munkáit, és a mindig akció közelben lévő operatőreivel hitelesen tudósít a hétvége, péntek-szombat-vasárnap, baleseti, katasztrófai és egyéb eseményeiről.

Vinkó sorozata futott be.

Magasra szökött és tartósan tetőzött az alkotási láz. A producer találta ki , hogy a műsorvezető Cserhalmi György legyen, számítva a rokonszenves egyéniségű művész eszköztelen könnyedségére, minden helyzetben való remek fellépésére, közkedveltségére. Cserhalmi, százhatvannál több játékfilm után, lelkesen látott a feladatnak. Első lépésként Gurbán Miklós operatőrrel felszállt a Traumatológa Fiumei úti helikopter pályájáról. Leszálltak itt és ott, a rendőrség, tűzoltóság, mentők aktuális helyszínein, felvettek életképeket, eseteket, érdekes helyszíneket. Mozgalmas, nyugati stílusú anyag készült.

Ami az induló sorozat felvezetését illeti, Vinkó tudta, hogyan kell megadni a módját! Pompás külsőségek közepette sajtófogadással nyitott a Hajógyári Sziget egyik feldíszített hajóján, folyt a pezsgő, villantak a vakuk, a sajtótájékoztatót előkelőségek, újságírók, politikusok és az RTL teljes vezérkara tüntette ki érdeklődésével. Jelen volt például Piller András vezérigazgató. A szakma "nagy ismerője" lehetett, nyilván nem véletlenül helyezték a vezérigazgatói székbe.
Televíziós, filmes avagy színházi előéletéről semmit sem tudtunk, de Ő volt az, aki először, és ellentmondást nem tűrően nyilatkozta le nagy nyilvánosság előtt, hogy "a magyar néző nem igényli a tévéfilmet, tévéjátékot! Nem akarja nézni!
Ezért az RTL Klub soha sem fog ilyen műsorokat gyártani!" (Magyar Hírlap.)

Nem is gyártott! Ha létezik bűn, amit a kereskedelemi tévék elkövettek a Nézővel, akkor ez az.

A sajtófogadás fő attrakciója a sorozat első magyar epizódjának forgatása volt. Az első film anyagát Gulyás Kiss Zoltán nemzetközileg elismert kaszkadőr korábbi balesete, sikeres felgyógyulása szolgáltatta, aki egy külföldi film felvételei során, a hídról a vízbe ugrott, de a vízen csillogó napfény miatt elnézte az ugrás technikai lebonyolításának részleteit.
Rossz szögben fogott vizet. Ez olyan balesetet jelentett, mintha húsz méter magasról a betonba csapódott volna.
Súlyos gerincsérülést szenvedett.

A mi epizódunk forgatásának idejére Gulyás Kiss már meggyógyult és Piroch Gábor kaszkadőr-mesterrel együtt készítette fel azt a fiatal kaszkadőrt, aki őt helyettesíti a felvételen. Történetünk szerint, egy hongkongi akciófilm felvételén történik
a baleset: a "jó ügynököt" kereső gengszterek rajtaütnek hősünkön, akivel menekülés közben magasba emelkedik egy csónak, benne a "jó fiúval". A motorcsónakon érkező gengszterek géppisztolyból tüzet nyitnak az égben lebegő csónak utasára, mindenütt robbanások; hősünk, a lövedékek elől, huszonöt méter magasból a vízbe veti magát. Pirotechnikusok, öt kamera, különböző állásokban, lassítás, statiszták, eszközök.

A vízből felbukkanó ifjú kaszkadőrt elsőként Gulyás Kiss Zoltán dicsérte meg.

Az akciót nagy taps fogadta.

A sajtótájékoztatón, újságírók jegyzetfüzetei, kamerái előtt, Vinkó hosszan szólt a sorozat ötletéről, a megszerzett epizódok nehézségeiről, párezer szóban önmagát és a felmerült nehézségek sikeres elhárítását is méltatta, bár az alkotókat nem említette.

Mégsem ez az epizód lett az Életveszélyben sorozat első adása, hanem a taxis elrablása. Egy kemény, vagány taxisofőr mellé beszállt egy még keményebb, vagányabb bűnöző és fegyverrel kényszerítette a vezetőt bizonyos útra, a pénze átadására. Emberünk azonban nem veszítette el a fejét, beadta a "riadó-kódot", azt a csakis taxisok által érthető riasztást, mely jelzi a veszélyt. A diszpécser közvetítésével azonnal behatárolták az útirányt, taxik sokasága indult az eltérített kocsi nyomába. Hősünk, bár szorongva vezetetett a nyakának szegezett pisztolycső kényszerítése alatt, egy váratlan pillanatban kanyart vett, fékezett és kiugrott a kocsijából. Abban a pillanatban a taxisok körbevették a rablót, és az ismert "rábeszélő eszközök" segítéségével földre kényszeritették.

Adás előtt két nappal ezt az epizódot vágtuk, Rozgonyi Ádám, aki az epizódot rendezte, és Lengyel Zsolt, az adásrendező. Vinkó délután elég feszült volt, meg-megjelent a stúdióban, belenézett az anyagba. Este hét felé megérkezett Árpa Attila. Magas, jólöltözött, vidám arcú fiatalember, aki levegőnek nézve az ott tartózkodókat, sőt átbeszélve a fejek felett, csakis
a producert tartotta érdemesnek arra, hogy megossza vele gondolatait. Az epizód megnézése alatt (8-10 perc) egyre komorabb lett. Félrevonta Vinkót, a bírósági jegyzőkönyvekben erről azt írják: "halk szavú tanácskozást folytatott".

A producer vörös fejjel tért vissza körünkbe, röviden vázolta, teljesen egyetért Árpa úrral, az elkészült munka úgy szemét, ahogy van. Használhatatlan. Röhejes, közölte ordítva. Nincs feszültsége, nincs tempója, nem jók a szereplők, szegényszagú. (Mellesleg a "szegényszagú" jelző éppen az ő folyamatos tevékenységének volt köszönhető, a produceri munka jelszava manapság a hazai vizeken a spórolás,, hol, mennyiből, hány szereplővel? Örök garasoskodás, fejben működő riasztó kasszagép, "Nem kell annyi ember, egy kamerával, nem kettővel- hárommal, egy világosítóval" stb.)

"A helyzet katasztrofális, Árpa úr így nem veszi át az anyagot, találjatok ki valamit, legyen pergőbb, gyorsabb, izgalmasabb!"
- hörögte Vinkó felindultan. A letolás minden alkotóra kiterjedt, rossz és tehetségtelen a forgatókönyv, ugyanez mondható
a rendezésre, az operatőri munkára, a "színészekről" nem is beszélve.

Nekem külön szentelt egy percet. Forgatókönyvem szerint, ugyanis az egyik statiszta, történetesen egy szép kutyát sétáltatott, amikor az elrabolt taxi befékezett előtte, megperdült s a sofőr kivetette magát az aszfaltra. Megjelentek
a nyomózók, kihallgatták a szemtanúkat. Mikor emberünkre került a sor, a nyomozó, jegyzetfüzettel a kezében, rutinból rákérdezett:

"Hogy hívják?"

"Oszkár, kérem!" - mondta a szemtanú, gondolván, a szép kutyáról ér-deklődnek. Ezt a pillanatot humorosnak szántam
a nagy feszültség közepette, kiindulva hosszúnak mondható, ám nem túlságosan sikeres életem igen sok megvalósított forgatókönyvére, s azokon belül a hatásra: feszültségoldónak jó egy aprócska poén.

"Mókus-őrs!" - mondta megvetően a producer. Ez a megjegyzés feltehetően az esztétikai kategória legalját jelenthette, sajátos megfogalmazásában.

Készséggel elhittem, a forgatókönyv rossz. Mindig elhiszem. Természetes, hogy lehetne jobb is. Halvány a történet. Lappang a konfliktus. Erőtlenek a dialógusok. Újra kell íratni. Leváltani készítőjét.

Ráadásul még nem szoktam meg, hogy ordíthatnak velem... Furcsa érzés. Tehetetlen, akaratgyenge trutymónak érzem magam, aki kiszolgáltatott, szüksége van a megalázóan alacsony gázsira, kénytelen tűrni.

Forgassunk újra, legyen több taxi, legyen komoly üldözés, legyen igazi feszültség.
(Ezt a kezdetileg filmre szánt pénzből bizony nem lehetett volna elkészíteni, lévén egy-egy üldöző, egy-egy statiszta... stb.)

A pótforgatásra másnap került sor, több kocsi, több statiszta, nagyobb nyüzsgés. A rendező, a mindig szelíd, kultúrált Rozgonyi Ádám furcsa pillantásokkal méregetett. Én lennék a bajok okozója?

Az adás 51%-os nézettséget hozott, ami óriási teljesítmény egy induló műsortól. Vinkó büszkén hozta a hírt. Már nyoma sem volt benne az előző feszültségnek, a támadással leplezett védekezésnek! "Ha egy műsor eléri a 20%-ot, sikeresnek mondják! De kevés van ilyen! Az Életveszélyben a csatorna harmadik-negyedik legsikeresebb műsora a héten!"

A forgatókönyvön egyetlen szót sem változtattunk. És az elkövetkezendő egy év alatt is keveset.

"Ordít a Jóska!" - jelezte egyszer megszeppenten, a finom, mindig halk gyártásvezető-asszisztens lányka.
"Kapott egy telefont, azóta ordít!"

Feltehetően azért ordított, mert akkor vette hírét, hogy pillanatok múlva elindul a tv2-nek, az Életveszélyben-el azonos formájú, tartalmú, hosszúságú magazinja, az Életben maradtak, Tordai Júliával. A műsor olyan, a halál torkából megmenekült személyekről szólt, akik néha vakszerencséjüknek, vagy egy-egy önfeláldozó embernek köszönhették folytatólagos földi létüket. Másszóval, Rescue 911, soft változatban.

Hogy miért?

Az új, kereskedelmi csatornák vezetői úgy vélték, így kell lefőzni az ellenlábast. (Ezt a "jó szokásukat" a mai napig fenntartják, lásd vacsora csaták stb.)

Éreztük, napjaink meg vannak számlálva. Magyarországon nincs annyi éles helyzet, hogy két tévé csatorna, heti 50 percét táplálni tudja. A műsor, ettől eltekintve, zuhanó nézettség mellett, kifutotta a szerződésben meghatározott idejét, egy év múltán vették le.

Akkoriban még nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi tévék élet-halálharcot vívnak, lenyúlják egymás műsorait, olykor azonos adásidőben próbálják elcsalogatni a Nézőt, nem ritkán, ugyanolyan műsorral. A legutálatosabb ebben
a küzdelemben, hogy a kereskedelmi tévéket - talán azonos - ügynök járja, táskájában a külföldi, sikeres műsorok kazettáival. Válasszatok!

Hazai kitalálású, gyártású, érdekes műsorban senki sem gondolkodik. Bejöttek a különböző nevekből álló, egyszemélyes show-k. Ahogyan Piller András megjövendölte volt, nincs tévéjáték, tévéfilm, gyerekfilm, táncfilm, rajzfilm, életrajzfilm, dokumentumfilm, tudományos film, portréfilm és sok más sincs...

Ám Vinkó produceri tevékenysége mégis virágzásnak indult, mind gyakrabban tűnt fel az irodában Joschi, az idősebb
Árpa József, Árpa Attila, az egykori RTl kreatív igazgató apja. Jopschi új reggeli műsorról tárgyalt a producerrel, amihez kiváló műsorvezetőket, egykori rádiós szerkesztőket csábított a Welcome produkciókhoz.

Vinkó megszerezte a tv2 teljes reggeli műsorát, Jó reggelt, Magyarország! címmel. Rendezők, operatőrök, vágók, szerkesztők, bemondók bukkantak fel irodájában.

Munkatársammal, Jusztin Viktorral rovatot kaptunk ebben az új műsorban, Crash (ütközés, karambol) ötpercnyi időt.
A Crash valamiféle képes felhívás akart lenni, a hétvégi nagy rohanás utolsó pillanatában; karambolok utáni pillanatokat vágtunk össze, összetört kocsikat, sebesülteket, riadt bámészkodókat, a tűzoltók, mentők, rendőrök megfeszített munkáját. Figyelmeztetni akartuk az útra kelőket a hétvége erősödő forgalmára, a fokozott veszélyre, vezetésben az önmérséklet fontosságára. Minden adásban, egy balesetet túlélő alannyal beszélgetett (volna) a műsorvezető. Amikor Vinkó megtudta az első, általam felkért alany nevét, ordított, az alanyt letiltotta. A Crash sohasem került képernyőre. A producer számára fontosabb volt az általa nem kedvelt személy képernyőre kerülésének letiltása, mint az, hogy (talán) a műsor megmenthetett volna néhány életet a hétvégi balesetek áldozatai közül.

A Jó reggelt, Magyarország! egy darabig ment, Szilágyi János, Nika György, Péter Gyöngyi és mások műsorvezetésével.

A producer közben nagy dobásra készült. Tervezett egy szappanoperát, napi megjelenéssel, és, mivel az irodalom mindig is érdekelte, gyártani kezdte a Vers, éjfél után című műsort is. Újságot is akart kiadni. Előbb a Nyugat, majd a Válasz feltámasztását tervezte, igazi irodalmi értékeknek helyet adván, jeles írókat, szerkesztőket csábítva a laphoz. Vinkó jól látta: a rendszerváltozás óta nincs jelen nagy példányszámú, igazán sikeres, független irodalmi lap. A Kortárs még vegetál, igazából támogatással tartják életben, A Magyar Napló számról-számra küzd az életben maradásért. Sajnos az örökösök heves tiltakozása megakadályozta e régi lapok újra indítását.

Semmi sem jött be tervei közül. Műsorai megszüntek.

Vinkó József végül abbahagyta. Az utolsó producer volt, - tapasztalataim szerint -, aki fontosnak tartotta és szerette
az irodalmat, dramatikus műsorokkal próbálkozott, aki megkísérelte becsempészni az igazi művészetet a televízió képernyőjére, aki gyűlölte a "gagyit", és semmi pénzért ilyesmit nem adott volna ki a kezéből. Abba kellett hagynia, belátta, ráment volna az egészsége, az élete; a körbetartozások, a hitegetések, a súlyos átverések, az ígéretek mindennapos megszegése, a folyamatosan változó politikai kurzusok nem tették lehetővé számára, hogy a Welcome, valóságos tévé-produceri birodalommá válhasson.

Könyvkiadói tevékenységét - tudtommal, ma is - folytatja, szép kiállítású utazási könyvei ott mosolyognak a könyvesboltok kirakataiban.

Előnye, szintén sok más producerrel ellentétben, ha sokára is, de tisztességgel kifizette az elvégzett munkát.
(Az írók, minden munka elkezdése előtt, "halk szavú" tanácskozásra gyűlnek össze . "És fizet?" - hangzik a kérdés minden esetben. "Igen, de néha sokára...") Szeretetre méltó lénye, közismert humora, oldottsága rokonszenvessé tette őt a vele kapcsolatban állók számára.

A mai, produceri világban ez nem kevés. Ellenkezőleg: nagyon is sok!