|
A kibővített választmány ülésén részt vettek: B.Révész László,
Csenterics Ágnes, Fellegi Tamás, Gurbán Miklós,
Jánosi Antal, Mihályfi Imre, Németh Imre. Radó Gyula, Szolnoki
András, Szőnyi G. Sándor,
A választmány, az évi, szokásos felhívás alapján kitüntetésre
javasolta:
Mihályfi Imrét Kossuth-díjra, Mihályfy Sándort Kiváló Művész,
B.Révész Lászlót, Bednai Nándort, Szalai Andrást Érdemes Művész
kitüntetésre és Csenterics Ágnest Balázs Béla díjra.
Javaslatunkat elküldtük a Filmművész
Szövetségnek és
a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának.
Korábbi elhatározás alapján előkészítettük azt, hogy a Televíziós
Művészek Társasága filmgyártási jogot is szerezzen.
Ehhez az alapszabály módosítása, valamint a Nemzeti
Filmirodánál való bejegyzés szükséges. A módosítás
jóváhagyását a következő közgyűléstől várjuk.
A Fiatal Művészek Társasága,
a gyártáshoz szükséges pénz hiánya miatt, változatlanul nem
működik. Ebből a helyzetből ki tudnánk lépni, ha a Társaság
rendelkezne gyártási joggal is, ami lehetővé tenné pályázati
támogatások megszerzését is.
A választmány felkérte Radó Gyulát és Fellegi Tamást, hogy
vegyék fel a személyes kapcsolatot az Országgyűlés civil szervezetekkel
foglalkozó irodájának a vezetőjével.
AZ MMKA és az ORTT
október 20-án hozott döntése szerint 10 tv-film, illetve tv-játék
kapott gyártási támogatást. ( 3 az MTV,
6 a DunaTV, 1 az RTL
kezelésében.)
Az MMKA határozata szerint több megvalósításra alkalmas forgatókönyv
érkezett, mint amennyi támogatására pénzügyi fedezet volt,
ezért a 2006-os filmgyártási keretből újabb pályázatot kíván
kiírni, melyen a forráshiány miatt elutasított forgatókönyvek
újra részt vehetnek.
Minden pályázatra beadott forgatókönyv több fórum szűrésén
ment keresztül a végső döntéséig. A választmányt többen keresték
meg azzal a panasszal - hogy egy, az RTL által kezelt produkció
kivételével -, televíziós rendezőt nem támogattak a kuratóriumok.
Ez statisztikailag hátrányosnak tűnik. A választmánynak nincs
megfelelő áttekintése arról, hogy hány televíziós rendező
nyújtott be pályázatot a különböző döntési fórumokhoz, ezért
azt kéri, hogy aki pályázati munkát adott be, tájékoztassa
erről a TvMT választmányát.
(Enzsöl Ilona; 1092 Budapest. Ráday u. 31/K. FilmesHáz. Tel.
299-30-27 Fax: 299-30-28. E-mail: e.ica@filmjus.hu)
Felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy a honlapunk új formában
jelenik meg. (www. tvmt.hu).
Kérjük, hogy aki igényt tart erre, küldje el fényképét,
életrajzát, szakmai életrajzát e-mailben Enzsöl
Ilona (e.ica@filmjus.hu), vagy a TvMT új email címére (tvmt@freemail.hu) .
A Televíziós Művészek Társaságának
Választmánya
|