|
|||||
Csiszér Ferencfőgyártásvezető, szerkesztőségvezető Budapest, 1943. június 4. Tanulmányai: Munkahelyei:
A Magyar Televízió D. Fehér Zsuzsa által
vezetett Képzőművészeti Szerkesztőségéhez került
felvételvezetőnek. Az első szakmai tapasztalatokat Faludi Béla
gyártásvezető mellett a havonta jelentkező Művészeti Magazinban
szerezte. 1977-ben nevezték ki gyártásvezetőnek. Első önálló
munkája a Csarodai Református Templomot mutatta be, majd részese
volt festőkről, szobrászokról készített portréfilmeknek.
Gyártásvezetője volt a Nemzeti művészet, a TV Galériája, a
Lakáskultúra, a Hasznos mulatságok, vagy a Magyarország
műemlékeit, múzeumait, templomait bemutató sorozatoknak, a
különböző íróportréknak és filmfesztivál-beszámolóknak.
Irányította a Képzőművészeti Szerkesztőség egyik legnagyobb
vállalkozásának készítését, a Töredék -című 24-részes sorozatot,
mely talán az utolsó pillanatban igyekezett ismertetni azokat a
fából, kőből készített, faragott vagy festett szakrális
emlékeket, melyek az utak mentén, temetőkben, templomokban még
fellehetők, bemutathatók voltak. A szerkesztőségben eltöltött 15
év alatt együtt dogozott a már említetteken kívül B. Farkas
Tamás, Kútvölgyi Katalin és Soós Árpád rendezőkkel, valamint
Ézsiás Anikó, Kernács Gabriella, Kuczka Judit, Osskó Judit, Fitz
Péter és Olasz Ferenc szerkesztőkkel. Díjak, kitüntetések:
Forrás: Önéletrajz
|